A hagyományok közül igyekszem azokat átvenni, de legalábbis jobban megismerni, melyek igazán tetszenek, a szívemhez és lelkemhez közelebb állnak, tudok velük azonosulni.
Az egyik ilyen a mexikói halottak napja, vagyis a Dia de los Muertos.
Szerintem mindig is kicsit másképp álltam a halálhoz, vagy a gyászhoz, mint ami hazánkban megszokott. Ez a szülői foglalkozásokból eredhet, illetve abból, hogy nagyon sok szerettemet, ismerősömet vesztettem már el, már nagyon fiatalon is. És sosem volt tabu a halál. Még nem voltam 3, amikor meghalt a testvérem, de nincs olyan emlékem, hogy erre valahogy rájöttem, vagy később mondták, esetleg egy családi összejövetelen kottyantotta el volna valaki. Mindig is tudtam. Valószínűleg ez már akkor elém volt tárva. Az élet velejárója a halál. És ez nem azt jelenti, hogy nem pusztulunk bele valaki elvesztésébe, csak annyit, hogy tudsz gyászolni. Hogy fel tudsz dolgozni elvesztéseket, még ha nehezen is, de elfogadod az elkerülhetetlent.
Mexikó egyes részein nem egy napig tart a halottak napja. A túlvilágról a lelkek csoportokban érkeznek vissza:
október 27. – az elhunyt kedvencek, kutyák, macskák és más háziállatok lelkei térnek vissza egy kis időre. Hiszen ők is családtagok.
október 28. – a tragikus sorsúaké. Ilyenkor azokért gyújtanak gyertyát, akik balesetben, erőszakos cselekményben vagy hirtelen, váratlanul vesztették életüket.
október 29. – vízben elhunytak napja. Kifejezetten a fulladásos balesetek áldozatainak szentelt nap.
október 30. – az elfeledett lelkek, azok a magányos lelkek, akiknek már nem élnek hozzátartozóik vagy nem emlékeznek rájuk.
október 31. – a meg nem születettek napja. A kereszteletlenül vagy születésük előtt elhunyt gyermekek lelkeinek ideje.
november 1. – kisgyermekként elhunytak, úgynevezett angelitos, vagyis angyalkák napja.
november 2. – elhunyt felnőttek. A nagyszülők, szülők, testvérek és barátok emléknapja.
november 3. – a lelkek búcsúztatása
Úgynevezett ofrendát készítenek, egy oltárt, amely valójában egy meghívás. A szó jelentése felajánlás, ajándék. Az oltáron különböző tárgyakat helyeznek el, és mind valamilyen jelentéssel bír.
- Fényképek: megmutatják, kiket várnak haza
- Gyertyák: fényükkel mutatják az utat
- Víz: felfrissíti a hosszú útról érkező lelket
- Ételek: az elhunyt kedvenc fogásait készítik el
- Só: a megtisztulás jelképe
- Virágok: illatukkal és színükkel vezetik a látogatókat
- Papel picado: színes, kivágott papírdíszek, amelyek mozgása a levegőt is jelképezheti
Az ofrenda több szintből állhat és különböző vallási szimbólumokat is elhelyezhetnek rajtuk.
Sok helyen megjelennek a színes, sokszor kalapot viselő koponyák, akik gyakran mosolyognak, táncolnak, vagy zenélnek.
A halál számukra nem csak félelmetes, hanem az élet természetes része, amellyel szemben néha humorral kell szembenézni.
Egyes mexikói közösségekben a családok éjszaka is a temetőben maradnak. Megtisztítják és virágokkal díszítik a sírokat, gyertyát gyújtanak, beszélgetnek, imádkoznak, és olykor zenélnek vagy közösen esznek.
Nem mindenhol hangos és vidám az ünnep. Vannak helyek, ahol csendes, mélyen vallásos virrasztás zajlik. De mindkét formában ugyanaz a gondolat jelenik meg, a halottaknak továbbra is van helyük az élők között.
Az ünnep végével a lelkeknek újra távozniuk kell. Van ahol november 2-án, vannak közösségek, ahol november 3-án búcsúztatják a lelkeket, ekkor bontják el az oltárokat. A virágok elhervadnak, a gyertyák csonkig égnek, majd kialszanak, és az ételeket is elpakolják. De a következő évben újra elkészül az oltár.
Ez az egész szokás talán azért olyan megindító, mert nem azt sugallja, hogy az ember engedje el szerettei emlékét, búslakodjon mindvégig az elvesztésük felett. Inkább lehetőséget ad arra, hogy újra és újra kapcsolódjon hozzájuk, feltételezve a síron túli létet. És biztosítva azt, hogy amíg emlékeznek az elhunytakra, addig valamilyen módon továbbra is a család része maradnak, évente néhány napra pedig újra együtt lehetnek.
Egy hagyomány számomra különösen megható és fontos, mégpedig a ma éjjel. Október 27-én a kisállatok lelke tér vissza. Bár nem állítottam ofrendát, Bella olyan helyen van, mintha mindig egy oltáron lenne. Képet nem kell külön kitennem, mert a falról néz le rám minduntalan. Vízzel telt tál lesz, ha esetleg megszomjazna a hosszú úton. Jutalomfalat is akad. A labdája a mai napig a kanapé alá szorulva várja őt, érintetlenül. Az ajtó körül pedig világít a narancssárga füzér, nehogy eltévessze a bejáratot.