Novelláim

P.S. I love you

A reptéren nem tudtam elbúcsúzni Tőled igazán, ezért írom e sorokat. Nem ment, talán nem akartam elfogadni, amit az első perctől a szívem mélyén mindig is tudtam. Hogy napjaink minden egyes találkozással rohannak az elkerülhetetlen felé. Hogy csak megálló, vagy végállomás, még nem tudom, Te már lehet, hogy igen. Lehet, nem egy kocsiban foglalunk helyet… P.S. I love you olvasásának folytatása

Novelláim

Egy fehér mellény és egy zokni

Juli hátát nekitámasztva a lehajtható lapú asztalnak ült a hűs előszoba kövén. A járólapok enyhet adtak a 36 fokos forróságban. Volt ugyan légkodni a lakásban, de nem szerette, csak a legvégső esetben kapcsolta be. A lakás olyan pici volt, hogy 5 lépésből át lehetett rajta kelni. A kis konyha az előszobából nyílt. Juli nézte a… Egy fehér mellény és egy zokni olvasásának folytatása

Novelláim

Folytatásos teleregény

A magánklinika folyosójára beszűrődött a délutáni napfény. A páciensek nyugodtan várakoztak. Ki magazint olvasott, ki a telefonját nyomkodta. Számtalan orvosi kezelés közül lehetett választani. Plasztikai sebészet, fogászat, kozmetikai műtétek, gasztroenterológia stb. Egy lány a nőgyógyászatra várt. Pár hete járt itt, amikor egy rutinvizsgálat során kiderült, hogy dédelget valamit. A kis galád csendben növekedett az elmúlt… Folytatásos teleregény olvasásának folytatása

Novelláim

Levél a múltból

A tömör fakapu rozsdás zárja nehezen engedett, lassan és kerregve fordult benne a kulcs. A 9-es házszám is kopottasan tekintett a nyár végi napfénybe. A kapuból nézve a világoskék lábon álló hidroglóbusz ezüstös gömbjén játszottak a sugarak. A kertben álló vadgesztenyefa itt-ott elkezdte hullajtani levelét, első jelét mutatva és utat engedve ezzel a közelgő ősznek.… Levél a múltból olvasásának folytatása

Novelláim

Kaleidoszkóp

Fagyos decemberi reggel köszöntött a fővárosra. A villamosok döccenve haladtak a kiskörúti merev síneken. Nóra felfigyelt a kerekek monoton kattogására. Lábait felhúzva az ágykeretre, gubbasztott a matrac szélén és üveges tekintettel bámult maga elé. Ablaka a Nemzeti Múzeumra nézett. Sohasem szokta hallani a zajokat, a mindennapi rutin kizárta őket, még a nyáron kitátott ablakokon keresztül… Kaleidoszkóp olvasásának folytatása

Novelláim

Reni

Reni Nógrád nevű településen látta meg a napvilágot, a ’70-es évek legvégén. A lány a falu egyik köztiszteletnek örvendő, ám szerény körülmények közt élő családjába született. Közvetlen felmenői mindketten tanárok voltak, anyja a helyi általános iskola alsó tagozatában volt tanítónő, emellett az iskola igazgatóhelyettesi pozícióját töltötte be. Apja történelemtanárként dolgozott ugyancsak a helyi iskolában. A… Reni olvasásának folytatása

Novelláim

Bankett

1998-at írunk. Hanna lázasan készülődött a 8-os ballagás előestéjén tartandó bankettre. Meleg júniusi nap volt, az általános iskola alulája a megszokott, ismerős illatot árasztotta, mely keveredett a szülők által készített piros aranyos, paprikás szalámis szendvicsek és különböző sütemények illatával. Minden lakásnak megvan a maga illata, ez az iskolákkal sincs másképp. Hanna fiús lány volt, népszerű… Bankett olvasásának folytatása

Novelláim

Ricsi

Szokatlanul meleg júniusi este remek alkalomnak mutatkozott egy hűs sör elfogyasztására a tornácon. Ricsi 10 órát vezette a megrakott Kama3 teherautót, mint ahogy a hét további 4, esetenként 5 napján. Úgy érezte, jár neki a folyékony kenyér születésnapja előestéjén, fáradt volt, testileg-lelkileg. Másfél éves Bálint fia már aludt a takaros ambitusos vályog parasztház legbelső szobájában.… Ricsi olvasásának folytatása

Novelláim

Angéla

Angéla a 40-es évei elején járó, önálló egzisztenciával, menő állással rendelkező, egyedülálló nő. Egy könyvkiadó cég ügyvezetője. Karrierjét önállóan építette, lassan lépkedett azon a képzeletbeli ranglétrán, mígnem egyszer csak a csúcsra ért. Legalább itt, az élete ezen területén. Nőként nehéz helyt állni vezetőként, de Angélát mindenki szereti, tiszteli, egy valakit kivéve, önmagát. Történetünk főszereplője az… Angéla olvasásának folytatása