Novelláim

Csenge

Amióta az eszem tudom, mindig is szerettem volna családot. Kislányként arról álmodoztam, hogy majd lesz házam, férjem gyerekeim. Ez az idő előrehaladtával számokban és saját magam felé elvárásokban testesült meg, miszerint 27 éves koromra a klasszikus családmodellnek megfelelően nekem férjem és két gyerekem lesz. Úgy 21 lehettem, mikor először éreztem azt, hogy nem biztos, hogy… Csenge olvasásának folytatása

Gondolataim és a valóság

Kiserdő

Emlékeimben gyakran vissza-vissza térek gyerekkorom meghatározó színterére. Szinte nem telik úgy el nap, hogy egy illatról, egy fáról, egy madárról, vagy bármilyen alapvetően semmit mondó dologról ne jutna eszembe a HELY, Tápiógyörgye. Írásaimban sűrűn elő fog fordulni ez a helységnév. Ezernyi szál köt hozzá, a bennem lévő megannyi árnyalt érzés alfája. Anyai nagyszüleim éltek itt.… Kiserdő olvasásának folytatása

Gondolataim és a valóság

Kéne egy meló

Mindenki előbb-utóbb részt vesz állásinterjún. Ki kevesebben, ki többön. Nem tudom, mi számít soknak, kevésnek, nem mondom, hogy szeretek állásinterjúkra járni, de általában felejthetetlenre szoktak sikerülni. Nem tudom másnak milyen élményei szoktak lenni, a környezetemben általában a hagyományos, kiválasztják a jelöltet, interjúzik, beszélgetnek, majd jó esetben egyeznek az elvárások és felvétel lesz belőle. Nálam nem… Kéne egy meló olvasásának folytatása

Gondolataim és a valóság

This is a beginning of a beautiful friendship

Picit több mint 10 évvel ezelőtt betoppant az életembe egy mindenkitől rettegő, zsemleszínű, váltakozó színű nózival rendelkező szőrcsomó, Bella. Bella aki társam azóta is jóban-rosszban. Hogy kezdődött a történetünk? Mindig imádtam a kutyákat, a háznál, ahol szüleim laktak és régebben még én is, volt egy ónémetjuhászom, de vágytam egy olyan ebedlire, aki ott van velem… This is a beginning of a beautiful friendship olvasásának folytatása

Novelláim

Eldőlt könyvek

Volt egy film, Felejthetetlen utazás, Nick Nolte főszereplésével. Egy alzheimer kórban szenvedő nagyapáról szólt, akit unokája elvitt Velencébe. A film a maga szirupos amerikaiságával kedves, ennek ellenére egy nagyon nehéz témát boncolgat. Olyan betegségről szól, mely a mai orvostudomány állása szerint gyógyíthatatlan és igazából semmit nem tudnak róla. És sajnos semmit nem tudnak tenni ellene,… Eldőlt könyvek olvasásának folytatása