Holdjárat

Úgy két órája olvastam a hírt. A hírt, ami olyan elementáris erővel hatott rám, amit utoljára újságcikk 2017 decemberében váltott ki belőlem.

Épp a munkahelyemen voltam, egy irodában. Azonnal elkapott a sírás. Kimentem a lépcsőházba, ott nem lát senki. Nem akartam, hogy rákérdezzenek mi a baj. Mert mit is mondhatnék, nem értenének meg. Hogy egy újabb képzeletbeli barátnőm távozott? Akivel azt éreztem, hogy hasonlítunk egymásra, hogy nagyon sokat tudnánk beszélgetni. Hogy megértene és én is megérteném őt. Hogy egy cipőben járunk az élet göröngyös útján.

Mikor megtudtam, hogy betegség miatt tűntél el a színházi világból, reménykedtem, hogy van időd meggyógyulni, hogy a nyilvánosság, a közönség szeretete elegendő lesz, hogy biztosítsa számodra a morális és a kezeléshez szükséges anyagi támogatást is.

Szerintem magad sem gondoltad, hogy ennyien szeretnek. Szerénységed mindig magával ragadott. Nem tudom tisztában voltál-e azzal, hogy mennyire tehetséges vagy. Csengő-bongó beszédhangod, lelket megérintő, lúdbőrzést kiváltó csodálatos énekhangod és megnyerő színészi játékod nagy kedvencemmé tett. Láttalak színházban, voltam több koncerteden is. Biztosan láttál, rajongva néztelek. Mindig úgy tekintettem rád, hogy mi ismerjük egymást, csak épp nem tudtál róla.

Mikor a My fair Lady Elizájaként készültelek megnézni, azt gondoltam, hogy túl finom leszel a szerephez, túl előkelő, hogy nem fogsz tudni a rongyos virágáruslány szerepében tetszelegni. De tévedtem. Mikor megszólaltál a felvett tájszólásodon, leesett az állam.

És most is tévedtem, a gyógyulásodat illetően. Tévedni emberi dolog, mondják, de ilyenben nem szabadott volna, luxus.

Tegnap derült ki, hogy összegyűlt a pénz a gyógykezelésedre, biztosan örültél neki. Erre mit csinálsz, ma hajnalban örökre elalszol.

Meg kellett volna gyógyulnod Kátya! Nem volt még itt az ideje, hogy itt hagyj minket. Kicsit most haragszom is rád.

De egyet ígérj meg kérlek, megkeresed Julit odafönn és megöleled helyettem is. És vigyáztok egymásra.

Ja és még valami, ha már így cserben hagytatok… Szentesinek még ne szóljatok, hogy jobb ott, had legyek ennyire önző. Köszi!