A tömör fakapu rozsdás zárja nehezen engedett, lassan és kerregve fordult benne a kulcs. A 9-es házszám is kopottasan tekintett a nyár végi napfénybe. A kapuból nézve a világoskék lábon álló hidroglóbusz ezüstös gömbjén játszottak a sugarak. A kertben álló vadgesztenyefa itt-ott elkezdte hullajtani levelét, első jelét mutatva és utat engedve ezzel a közelgő ősznek.
A 3 év körüli fiúcska boldogan rohant a kapuhoz, melyet nagyapja hangos szitkozódások közepette igyekezett kinyitni. Az apa két sporttáskával indult lefelé a tornácról. A nagymama és az anyuka egy-egy étellel megrakott csíkos nejlonszatyorral tartott kifele. A következő találkozásról beszéltek. A 11 éves lánytestvér a csirkeudvarban köszönt el egyesével mind a 30 darab szárnyastól, akik a nyári szünetben legjobb játszópajtásai voltak. A kedvenceknek nevük is volt. Különös kapcsolatban állt a tyúkudvar lakóival. Nehéz volt tőlük búcsút venni, nem tudta mikor láthatja őket újra.
A ház előtt álló autó várta utasait. A fiúcska két puszit nyomott a nagyszülők arcára és már be is vágódott a háromajtós, tojáshéj színű trabant hátsó ülésére. A kislánynak nehéz volt a szíve otthagyni mindent, könnyes szemmel ölelte meg nagyanyját és nagyapját, majd ő is beszállt az autóba. Végül a szülők is beszálltak, az apa elfordította a kulcsot és felpöfögött a két ütem.
Az autó elindult a keskeny, nagy bazaltkövekkel leszórt kanyargós utcán, a kislány hátrafordulva integetett a nyári emlékeknek az imádott háznak és imádott nagyszüleinek, mígnem a tűzoltószertár magasságában eltűntek szemei elől. Visszafordult és csendben eleredt könnyei végigcsurogtak napbarnította arcán.
Azóta eltelt közel 30 év és a gyerekek felnőttek, a szülőkből nagyszülő lett. Már nem volt trabant, már nem volt, sem mama által megrakott elemózsiás szatyrok. Mindenki élte az életét, de a lánynak sokszor eszébe jutottak azok a nyarak. És akárhányszor a nagyszülői ház felé vitte útja, szomorúság járta át lelkét. A ház még ugyan állt, de a gyönyörű kert az enyészeté lett, a csirkeudvart felszámolták, a tornác omladozott, a gesztenyefa eltűnt, egyedül a szenes kamra maradt épen. A ház már csak egy ház volt, de nem otthon, eltűnt belőle az élet, már nem volt lelke. Úgy képzelte, akik jelenleg ott laknak biztosan nem azt érzik, amit ő érzett gyerekként, nem azt tükrözte a környezet, nem volt otthonos.
A lány épp költözés előtt állt, mint már annyiszor. Az élete dobozokba, zsákokba rendezve várta az új hétköznapokat.
A friss otthonban lassacskán helyére került minden, a tárgyak, a bútorok, az edények. Épp a könyveket rendezgette a polcon, amikor az egyiken megakadt a szeme. A mesekönyvet még a nagyszülőktől kapta valamelyik karácsonyra, az volt a kedvence kisgyerekként, Mese a legokosabb nyúlról. Sokat olvasta testvérének is, bár kívülről fújta az egészet. Még most is emlékszik rá. A könyv minden nyáron előkerült. Nyár végén pedig visszakerült a polcra, majd a padlásra. A nagyszülői házat mikor kiürítették, a könyv költözött tovább gazdájával.
Leült a kanapéra és lapozni kezdte a rég nem látott történetet, egyszer csak egy levél hullott ki belőle. A megsárgult lapok mindvégig megőrizték titkukat.
A lány felvette a padlóról a kihullott vadgesztenyefa levelet, ami majd 30 éve préselődött a lapok közt. Forgatta, nézegette és elöntötték az emlékek.
Amikor a 3 éves fiúcska boldogan rohant a kapu felé, apja két sporttáskával indult lefelé a tornácról, miközben a család női tagjainak egy része étellel megrakott szatyrokkal tartott az autóhoz, a 11 éves kislány a kertben lévő vadgesztenyefa lehullott levelével még visszarohant, felkapta a tornácon lévő asztalról a könyvet, beszaladt a csirkeudvarba, és elhelyezte a levelet lapok közt. Elköszönt az porta szárnyas lakóitól, majd visszatette a könyvet az asztalra és kiment ő is az autóhoz.
Little Eaglecastle 