
Szokatlanul meleg júniusi este remek alkalomnak mutatkozott egy hűs sör elfogyasztására a tornácon.
Ricsi 10 órát vezette a megrakott Kama3 teherautót, mint ahogy a hét további 4, esetenként 5 napján. Úgy érezte, jár neki a folyékony kenyér születésnapja előestéjén, fáradt volt, testileg-lelkileg.
Másfél éves Bálint fia már aludt a takaros ambitusos vályog parasztház legbelső szobájában. Élettársa, Reni kijött hozzá, hogy alvásra csábítsa, de Ricsi inkább az egyedüllétet és gondolatait választotta.
Sok minden nyomasztotta. Nem keresett rosszul, de a kemény fizikai munka fiatal kora ellenére kezdte felemészteni vékonydongájú testét. Szinte állandóan fájt a háta. De ez szerteágazó gondolatai érméjének csak egyik oldala volt. Alkoholista anyja és ugyancsak iszákos, munkakerülő apja nem mutatták az életvezetés legjobb példáját, de ő becsülettel megkereste kenyerét és megállta helyét az életben. Szertett volna előrébb jutni, tervezte az esti gimnázium elvégzését.
Fiatalon lett apa, fiatalabban, mint gondolta volna. Renivel nagyjából fél éve jártak, mikor a lány közölte vele, hogy terhes. Nem volt róla meggyőződve, hogy övé a gyerek, nem volt szerelem köztük, de a család és a falu népe nem tűrte volna, ha nem gondoskodik a megszületendő gyerekről és az édesanyjáról.
Renivel beköltöztek a felújított nagyszülői házba. Készültek a gyermek születésére és próbáltak összecsiszolódni, felkészülni a családi életre.
Két nappal azelőtt, hogy megtudta, apa lesz, unokatestvére esküvőjén, ahova Reni azért nem kísérte el, mert barátnőivel bulizott, meglátott egy jókedélyű, pici, vékony, szőkésbarna hajú lányt. Villámként csapott le rá a szerelem szikrája, előtte sosem érzett ilyet. A lány is szemmel láthatóan érdeklődést mutatott irányába. Felkérte hát táncolni. Ricsi végképp elveszett a gesztenyebarna őszinte szemekben. Ez a lány más volt, mint akikkel eddig találkozott. Tabula rasa. Kislányos külseje érett belsőt rejtett. Éjszakán át táncoltak és csicseregtek mindenféléről. Számot cseréltek és ígéretet tettek egymásnak, hogy keresni fogják a másikat.
Hétfőn hidegzuhanyként érte Ricsit a terhesség híre. Nem kapott levegőt. Mindent érzett, csak boldogságot nem. De hát lehet az ő gyereke. Gondoskodni kell róla, de mi lesz Angélával? Olyan kedves és szép és azonnal beleszeretett az esküvőn. Mi lesz most vele? Velük?
Ígéretükhöz híven rengeteget beszéltek, de Ricsi kerülte a találkozást. Nem tudta, hogy mondja el Angélának a történteket, és fogalma sem volt róla, mit is kellene tennie. Végül úgy döntött, hogy nem keresi többé a lányt. Nem beszéltek érzésekről, abban sem volt biztos, hogy Angéla mit érez iránta, ráadást kiskorú, ő apa lesz, nem helyes, jobb lesz ez így.
Reni hasa gömbölyödött, mindenki készült a kis Bálint érkezésére. Ricsi is megbékélt az apaság gondolatával, ő is várta a jövevényt.
Egy nap hívás érkezett egy Edina nevű lánytól. Angéla barátnője. Kérte Ricsit, hogy beszéljen a lánnyal, aki teljesen meg van zavarodva, nem érti a történteket. Ricsit ekkor érte a felismerés, hogy Angéla is ugyanúgy érez iránta, mint ő a lány iránt. Nem baj, fiatal még, előtte az élet, okos, tanulni akar, többet érdemel nála, ráadást ott a születendő gyerek, a család, a felelősség. Edinával üzent, hogy másnap hívják egymást Angélával. A megbeszélt időpontban csörgött a telefon. Majd megállt az idő, és minden olyan volt, mint azon az estén, amikor a két szempár először egybeolvadt. Készült a vallomással, hogy elmondja, szereti a lányt, de sajnos nem lehetnek együtt, ám mielőtt elmondta volna ezt, megszakadt a vonal. Várt, hogy újra csörögjön a telefon, de nem történt meg. Hát ennyi volt, gondolta, végül is jó ez így. Mindenki éli tovább az életét.
Pár hónapra rá megszületett Bálint.
Ricsi hozzászokott, hogy hárman vannak, imádta kisfiát, de a gesztenyebarna szempár sokszor eszébe jutott. Egyszer a piacon volt olyan érzése, hogy Angéla nézi őt, de mire odafordult, az árny tovatűnt.
A meleg júniusi estén, a tornácon ülve megszületett az abban a percben számára legmegfelelőbb gondolat. Lehúzta a maradék sört, az asztalról felvette a Ford kulcsait és autóba ült.
A Berkenyéről kivezető út hosszú, egyenes szakasz.
Tövig nyomta a gázt és az acélkék Sierra végzetes suhanásba kezdett a csillagos égbolt alatt.
Kisvártatva mentő és tűzoltó zaja hasított bele a langyos 23 fokos júniusi éjszakába.
A baleseti helyszínelők megborzongtak. Az autó időmutatója 23 óra 23 percnél érzékelte a becsapódást és állt meg. A személyi igazolvány alapján a fiatal áldozat másnap ünnepelte volna 23. születésnapját.