Reni

Reni Nógrád nevű településen látta meg a napvilágot, a ’70-es évek legvégén.

A lány a falu egyik köztiszteletnek örvendő, ám szerény körülmények közt élő családjába született. Közvetlen felmenői mindketten tanárok voltak, anyja a helyi általános iskola alsó tagozatában volt tanítónő, emellett az iskola igazgatóhelyettesi pozícióját töltötte be. Apja történelemtanárként dolgozott ugyancsak a helyi iskolában. A lányt egyedüli gyerekként, szigorban, magas elvárások közepette nevelték a szülők. Mindenképp valamilyen értelmiségi pályára szánták. És mindenképp szerették volna, hogy Reni jómódú családba házasodjon, és elkerüljön a faluból. Gazdag és csodás életet álmodtak neki.

A lány általános iskolai évek elején még jól tanult, eleget téve a szülői elvárásoknak, aztán ahogy kamaszodott, kezdte egyre jobban feszegetni határait.

Neki teljesen más elképzelései voltak a világról és jövőjéről, mint amiről a szülők áhítoztak. Világot akart látni, bulizni, hanyagolni a tanulást, sodródni az árral.

Felső tagozatban eredményei is igencsak megromlottak. A szülők szakmai rátermettségét kezdték kérdőre vonni a zabolátlan lány viselkedése láttán, mely nem kevés feszültséget okozott családjában, de az iskola más növendékeinek szüleivel is.

Reni elkezdte a középiskolát Rétságon. Tanulmányai borzasztóan alakultak, sokszor lógott a tanórákról és a baráti köre is hagyott némi kivetnivalót maga után.

Harmadikos volt, mikor egyik nap hazafelé kiszúrt magának egy magas, vékony, szőke, kék szemű fiút az iskolától nem messze, ahogy az a teherautónak támaszkodva cigizett. A lány odament és dohányt tarhált. A fiú készségesen adott a feketére festett hajú, erősen sminkelt lánynak. Beszédbe elegyedtek. Mint kiderült Ricsi a szomszédos faluban lakott, 20-as éveiben járt, a szeme se állt jól, mindez imponált a lánynak, akinek fiatal kora ellenére volt már tapasztalata fiúkkal. Elkezdtek járni. Nem volt szerelem, de szerettek együtt lógni és Reni legalább ezzel is szülei idegeire tudott menni.

Nagyjából fél éve járhattak, mikor Reni kezdte kicsit furán érezni magát. Mintha fáradékonyabb lett volna, émelygett néha és voltak szagok, amik különösen zavarták. Nem tulajdonított neki nagy jelentőséget, hiszen eléggé két végén égette a gyertyát, gondolta ez normális.

Ricsi unokatestvérének közelgett az esküvője, amire hivatalos volt ő is, de esze ágában nem volt a fiúval tartani. Utálta a mulatós zenét, inkább barátaival tervezett egy buliba menni. Másnap reggel azonban a rosszullét fokozódott és barátnője javaslatára csinált egy terhességi tesztet. Gondolta sok pozitív dolog van az életében, ennek pont nem annak kelletne lenni, de az lett.

Reni gyereket várt.

Teljesen elhűlt. Most mi tévő legyen? 17 éves múlt, a szüleivel amúgy sem volt rózsás a viszonya, ezzel végképp szertefoszlott a tanár házaspár gyerekükről szőtt rózsaszín vattacukros álma. Úgy döntött lesz, ami lesz, megtartja.

Ricsivel az esküvő utáni napokban közölte a hírt. A fiú sokkot kapott, de sok választása nem volt. Így hát a két fiatal összeköltözött Ricsi nagyszüleitől örökölt házába.

Reni kimaradt a középiskolából, azonban felnőtt a feladathoz, megtanult háztartást vezetni és a gyereket is szépen gondozta, imádta kisfiát. Jól gondolta, szülei gyakorlatilag kitagadták, így Ricsi maradt neki biztos pont az életében, de érezte, hogy ez nem az igazi, ennek nem így kellene lennie. Ricsi egyre többet dolgozott és egyre hallgatabb lett. Reni ráhagyta.

Egyik este hiába invitálta nyugovóra a fiút, az nem ment. Behúzta hát maga mögött a tornác ajtaját és lefeküdt. Félálomba merülve hallotta, hogy a fiú elhajt a kocsival, majd elszunnyadt.

Álmából hajnalban a rendőrség keltette. Ricsi öngyilkos lett.

Renire maradt a háztartás és egy másfél éves gyerek gondozása. Ott állt gyakorlatilag önmaga is gyerekként, iskolai végzettség és munka nélkül.

A tragédia után a szülők félretették addigi sérelmeiket és próbálták Renit mindenben támogatni. A lány visszaköltözött a szülői házba.

Teltek, múltak az évek a zabolátlan lány megszelídült.

Esti tagozaton elvégezte a középiskolát, sikeresen leérettségizett, munkát talált és férfiak terén is rendeződni látszottak dolgai.

Megismerkedett Tamással, akivel új életet kezdhetett. Közben Ricsitől született fia felcseperedett és Tamással közös lányuk is az általános iskolát kezdte. Elérkezettnek látták az időt, hogy elszakadjanak Nógrád megyétől és a fővárosban telepedjenek le.

Tamás informatikusként nagyon hamar talált munkát, Reninek a bolti eladói múlt azért nem kecsegtetett gyors karrierváltással.

Férje azonban biztatta, támogatta, hogy olyan állásokra pályázzon, amilyet igazán szeretne.

Reni jól bánt azt emberekkel, a kisboltban mindenesként az adminisztráció is ráhárult, így ebben volt némi gyakorlata, asszisztensi, recepciós munkákat kezdett el nézegetni, nem sok sikerrel.

Aztán nagyjából két hónap múlva csörgött a telefon, egy kedves vékony női hang szólt bele, behívták állásinterjúra, személyi asszisztensi pozícióra.

Az interjúra másnap került sor, a cég lakóhelyétől nagyjából 45 perces útra helyezkedett el. Reni ült a metrón közben életén gondolkodott, hogy mennyire máshogy is alakulhatott volna. Mi lett volna ha? Lehet, akkor nem lenne boldog, ha folytatja azt az életet, amit a gyerek előtt. Mert most a rengeteg megpróbáltatás után, minden rosszat hátrahagyva, végre az volt. Révbe ért Tamással, a két gyerekkel és valami jó érzés járta át a telefonban hallott kedves hangra gondolva. Érezte, hogy jó lesz, ez az ő helye lesz.

Belépett az irodaépület fotocellás ajtaján, a recepciós lány az interjúra kísérte. Az ajtóban már várták.

Reni bemutatkozott.

Az interjúztató nagyjából annyi idős lehetett, mint ő, megnyugtató, támogató mély barna szemekkel nézett rá, miközben nyújtotta jobbját a lány felé. Megszólalt a telefonból is ismerős kedves hangon.

–       Szia! Szerintem tegeződhetünk. Örülök, hogy eljöttél. Angéla vagyok, a könyvkiadó ügyvezetője és magam mellé keresek asszisztenst.