Tűsarok

2008-at írunk.

Mint egy előző posztomban említettem, 2 éves change manager-i pályafutásomat követően kikerültem az álláskeresők húspiacára.

A golfhoteles élményt újabbak követték. Kezdve azzal, hogy az évszázad viharában kényszerültem gyalog interjúra menni, mert nem járt a villamos. Mondanom sem kell, úgy néztem ki, mint aki épp szaunázás után egy merülőmedencéből bukkan elő, annyi különbséggel, hogy volt rajtam ruha. A recepciós kislány hirtelen nem tudta eldönteni, hogy a szemközti Máltai Szeretetszolgálat ételosztásáról tévedtem oda, vagy valóban interjúra érkeztem. Felvétel eredménye: negatív.

Ezt követte egy pályázatíró cég, ahol az első interjún nem jelent meg a cégvezető, az újabb időpontban is elkésett, de nagyon, majd mikor megkérdezte, hogy fogok a 30 km-re lévő városból munkakezdésre időben beérni, előbújt belőlem a szakszervezetis énem és azt sikerült kiböknie, hogy jobban, mint ő. Felvétel eredménye: negatív

A soron lévő interjú reggelén, a nőkre jellemző „nincs egy göncöm se” dilemma kellős közepén úgy döntöttem, nadrágban teszem tiszteletem a 13. kerületi cég székhelyén. Ez a történet folytatásában játszik szerepet. Így mérsékelten volt kellemetlen az eset, mintha szoknyában vagyok.

Nem szeretek, sőt egyenesen utálok késni, így mindenhova jóval a megbeszélt időpont előtt érkezem. Így volt ez akkor is. Szép tavaszi idő lévén, sétálgattam, felmértem a terepet, mígnem letört az egyik cipőm sarka. Sebaj, a Mentos reklámban a csaj is könnyedén letépi a másik cipő sarkát és boldogan elmasírozik a tett színhelyéről. Neki ment, nekem is.

Na, ha valaki azt gondolja egyszerű egy cipő sarkát letörni, igazán nagyot téved. Álltam az utca közepén, fél pár cipővel a kezemben, nagy erőkkel feszegetem a sarkát, ami köszönte szépen, de ott maradt. Eszköz után kellett néznem, erre egy felettébb szimpatikus csatornafedelet szemeltem ki. Odabicegtem, visszavettem a még sarokkal rendelkező cipőt, besüllyesztettem a lukba a sarkat majd elkezdtem billegni, a tengelyem körül forogni és egyéb akrobatikus mutatványokat végrehajtani.

Erőfeszítéseimet siker koronázta, úgy 10 perc aerobik óra után engedett a sarok. Diadalittasan, leizzadva, két cipősarokkal a kezemben az utca közepén szembesültem azzal, hogy mutatványomat egy ELMÜ ügyfélszolgálati iroda 5×3 méteres ablakából mintegy 10 szempár kísérte nyomon. Köszönjük Emese….

Lábjegyzet: A magassarkú cipő magassarkúnak van kitalálva, minden négyzetcentin feltöri a lábat,  ha nem rendeltetésszerűen használjuk, és lábujjhegyen járkálva töltjük a nap hátralévő részét.

Maga az interjú egy galambdúchoz hasonlító helyen zajlott. Gyakorlatilag egy létrán mentem fel az irodába a kinézetre is perverz főnökjelölttel, aki nyilván előreengedett. És itt adtam hálát, hogy nem szoknyában érkeztem. Felvétel eredménye: negatív, bár jelen esetben én menekültem sikítva.

Álláskeresési kálváriám fonala ezzel még nem szakadt el, azonban „Véget ért a móka mára, zárul Miki mókatára; de ha jók lesztek”…. folytatás következik.